2024. június 7.
A korábbi 37/1996. (X. 18.) NM rendeletet, valamint a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletet felváltotta a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló 510/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet.
Az új jogszabály 2024. március 19-től hatályos. Közhasználatú fürdőt, szaunát, gőzfürdőt üzemeltetőkre vonatkozik.
A közhasználatú fürdő legalább egy fürdési célú létesítményt tartalmazó nyilvános szolgáltatóegység, mely bárki által igénybe vehető. Idetartoznak még a 6 lakásosnál nagyobb társasházak, lakóparkok, szövetkezeti lakások, valamint a legalább 6 férőhellyel rendelkező szálláshelyek fürdési célú létesítményei is.
Típusok:
- 1-es típusú közhasználatú fürdő: a települések fürdői, sportuszodák, tanuszodák csecsemőúszást és kisgyermekek gyógyászati foglalkozását biztosító uszodák, gyógyfürdők, élményfürdők, vízi és aquaparkok.
- 2-es típusú közhasználatú fürdő: minden olyan közhasználatú fürdő, ahol a vízzel kapcsolatos tevékenység a fő tevékenység mellett van jelen, mint többletszolgáltatás,
- 2/a: a szállodák, kempingek, panziók, vállalati üdülők, valamint szórakoztató, szabadidős tevékenységet szolgáló egységek közhasználatú fürdési célú létesítményei, szaunák, gőzkamrák és ehhez tartozó szolgáltatási elemek,
- 2/b: egyéb típusú, a 2/a típusba nem sorolható szálláshelyek és a nem kereskedelmi célú, 2-es típusú, 6 lakásosnál nagyobb társasházak, lakóparkok, szövetkezeti lakások közhasználatú fürdési célú létesítményei.
- 3-as típusú közhasználatú fürdő: az 1-es és 2-es típusba nem sorolható, közvetlenül a felhasználók vízzel való érintkezésére szánt fürdési célú létesítményeket, különösen interaktív szökőkutat vagy kádfürdős jellegű létesítményeket tartalmazó valamennyi közhasználatú fürdő és a vizes játszóterek.
Fürdési célú létesítmény a nem higiéniai célokat szolgáló fürdési lehetőséget biztosító medence, kád és nem medencés jellegű fürdési, szórakoztatási lehetőséget biztosító létesítmény, továbbá a gőzfürdőhöz és szaunához kapcsolódó vizes létesítmények.
Közhasználatú fürdő létesítése a hatályos jogszabály előírásainak megfelelően lehetséges.
Létesítésnek minősül a közhasználatú fürdő építése, bővítése, valamint a fürdési célú létesítmények átalakítása és felújítása a bővítés, átalakítás és felújítás mértékében, továbbá a magánfürdő közhasználatú fürdővé átalakítása.
A rendelet hatályba lépése előtt meglévő közhasználatú fürdőkre átmeneti időszak vonatkozik. Például: automata vegyszeradagoló kötelező 2026. március 19-től az 1-es, 2/a típus 6 fő feletti medence és az egyéb 2/a típus esetén.
A különböző követelményekre vonatkozó határidőket a jogszabály tartalmazza.
Az új rendelet – többek között – az alábbiakat írja elő:
- Az újonnan létesülő fürdési célú létesítmények technológiájának ellenőrzésére legalább kéthetes, terhelés nélküli próbaüzemet szükséges lefolytatni.
- A szűrő-forgató berendezéssel üzemelő medencét évente legalább 2 alkalommal le kell üríteni. 50 m3-nél kisebb melegvizes, azaz 30 °C-nál melegebb pezsgő- és gyermekmedencét havonta, a 2 m3-nél kisebb pezsgőmedencéket naponta kell leüríteni.
- Közegészségügyi-technológiai szabályzatot (korábban: üzemeltetési szabályzat), valamint kockázatértékelési dokumentumot szükséges készíteni.
- Meghatározza az üzemeltetéshez szükséges képesítési, és felügyeletre vonatkozó biztonsági követelményeket.
- Részletezi a szaunák, gőzfürdők, vizes játszóterek létesítését és üzemeltetését szabályozó előírásokat.
- Adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő az üzemeltetőnek: valamennyi fürdővízre vonatkozó akkreditált laboratóriumi vízvizsgálat eredménye az adatok rendelkezésre állását követő 5 napon belül a HUMVI rendszerbe feltöltésre kell kerüljön.
- Kizárólag a rendeletnek megfelelő, engedélyezett vízzel érintkezésbe kerülő anyagok, termékek, vízkezelési eljárások használhatók.
További információért forduljanak hozzánk bizalommal!
Expletive Pharma Kft.